Egyéb madarak Fonyódon

In: Chernel István: Magyarország madarai. Bp., 1899.

Gulipán

A gulipán Európa és Ázsia mérsékelt égöveinek tengerpartjait, sziksós, kopár partú, szabad vízű, szigetes nagyobb tavait lakja. Hazánkban úgy látszik megfogyatkozott s csak egyes kiválasztott helyeken költ még egy-két pár; így a Balatonnál SZIKLA G. Fonyódnál találta fészkelve. Fészkükhöz a párok egyaránt odaadóan ragaszkodnak, felváltva költenek. Juliusban a fiókáik repülősek. A gulipánnak nem annyira viselkedése, mint alakja tűnik fel s ragadja meg legelőbb figyelmünket. Tarkasága azonnal szembe ötlik, akár egy lábon állong, vagy ide-oda futkos a partokon, akár úszkál s réczék módjára szürcsölget. Élelem keresés közben hosszú csőrével felzavarja az iszapot s az ott rejtőzködő alsóbbrendű állatokat, melyeket csorcsogva nyeldes le. Nem röpköd sokat s napközben inkább egy-egy kiválasztott helyen tanyázik, hajnalban csak és alkonyatkor élénkül még jobban. Nyakát rendesen S alakban tartja s repülés közben ugyanígy összehúzza, lábait elnyujtja. Hangját nem hallani oly gyakran, mint a lilék és czankók fütyülését, néha azonban mégis nyujtott, panaszos tüjt, tüjt, tü-il, tü-it vagy hü-itt, hűjt, gvi-gvi-gvű-it formán szól s párosodáskor kliu, kliu, kliúk, kliúk szaporázva ejtett szótagokkal udvarol párjának. Szeptemberben távozik tőlünk s vele csakugyan úgy vagyunk, hogy kiváncsian várjuk vissza tavaszszal: kevesebb jön-e? vagy egyáltalán megjön-e még? Nem sok idő mulva, azt hiszem, hiába fogjuk várni azt a néhány még nálunk tanyázó párt is.Tápláléka alsóbbrendű rákokból, vizirovarokból, ebihalakból, halivadékokból áll, gazdaságilag csekély számánál fogva nálunk már csak közömbös szerep jut neki.

A fülemile sitke

Hazája Dél-Európa

1887-ben Székesfehérváron SZIKLA G. tanárt meglátogatván, mutatott nekem egy madarat, melyet – mint mondá – Fonyódnál, a Balaton mellett május 7-én lőtt, de még meg nem határozott. Ez a madár a fülemile sitke volt...Nem a tiszta nádasokat szereti, hanem oly meglehetős mély vízű tavakat, melyben ingó lápok is vannak és sok gyékénykákás (Typha angustifolia) részletből, czimeres nádcsoportok sarjadnak föl. Egyforma nádast, gyékényest sem kedvel, mert neki sűrűség is kell, aggottas törmelékes, a mi oly helyeken fordul csak elő, a hol a nádat, gyékényt nem vágják le rendesen s így a hó évenként lenyomja a régit, mely azután az új hajtásokkal átsűrűsödik. E mellett kisebb tisztások, hajócsapások is legyenek a tóban, mert fészkét legszivesebben ezek közelében, a nád- és gyékénycsoportok szélső bokraiba rakja. A Velenczei tavon azt tapasztaltam, hogy különös előszeretettel a «varsababák» – nádból vagy gyékényből gombra kötött csomók, a miken a halászok a varsákat szárogatják – alá fészkel; így a fészek mintegy tetőt kap s jól el van dugva. Anyaga sokkal durvább, mint az előbbi nádiposzátafajok fészkeié s nincs is oly simán, takarosan építve. Külső burka száraz – inkább széles mint finom – nádlevélkékből, gazból, gyékény hajtásokból, hinárból való, meglehetős mély sima csészéje pedig valamivel finomabb anyagból, száraz fűszálakból, néha nádbojtokból (L. I. köt. 45. kép). 4–5, ritkán 6 tojásának alapszíne szürkés husszínű, tompa végén egykét, hajszálnál is finomabb, fekete karczolással; találni tojásokat, melyek alapszíne halvány fehéresszürke, némi zöld árnyalattal s egészben elmosódott, márványzott sötétebb hasonszínű foltozással, a fekete karczok azonban ezeken a ritkábban kerülő tojásokon is megvannak.

A batla

Ezt a madarat a közfelfogás rendszerint összetéveszti az egyptomiak «szent ibisz» madarával, mely csak annyiban rokona, mint a fürj a fogolynak. Ez a tévedés eredményezte, hogy még most is néha fel-fel ütődik az a bizonyos, napi lapokba is belopódzó hír: «Szent ibiszek a Balatonon», «Egyptomi vendégek – ibiszek – az Al-Dunánál» stb. Igen természetes, hogy mindezeknek a hireszteléseknek semmi alapjuk sincs, a mennyiben a régi egyptomiak szent szárnyasára, a hyeroglifák közt annyi sokszor szereplő ibiszre vonatkoznak, hanem a saskára vagyis a batlára értendők, mely régi soron rendes lakója alvidéki mocsarainknak. Igaz, hogy némelykor megszokott fészkelő helyeiről eltűnik s áttelepszik máshová, hol eddig nem tartózkodott; ez a helycsere – mely azonban a magyar föld határain belül történik – szülte részben azokat az ujságolásokat, miket föntebb érintettem. Az egyptomi ibisz (Ibis athiopica vagy religiosa) Európában nem költ s csak egy-kétszer figyeltek meg Görögországban, a «sötét földrészről» áttévedt példányokat. Azért választottam a mi fajunk magyar elnevezéséül az alföldi «batla» nevet, hogy a jövőben az ibisz név zavart ne okozzon. A mi batlánk Dél-Európa lakója s alig terjed föl a mérsékelt öv északibb feléig. Mint ritkaságok, egyesek előkerültek ugyan Angliában, Helgolandon, sőt a Farők szigetén is; igazi hazája azonban Dél-Spanyolország, Olaszország, kiváltképpen pedig hazánk délibb részei, a Balkán félsziget mocsarai, a Feketetenger környéke, Perzsia, Közép-Ázsia, India és Khina. Észlelték Ausztráliában, Afrikában, sőt Észak-Amerikában is. Nálunk rangosabb tóságaink, mocsaraink, a Tisza és Duna, Dráva, Száva, valamint egyéb nagyobb folyamaink mellékén, gyakrabban látható s egyes ősterületeken telepesen is fészkel.Nagy fészektelepe volt a Hanyságban, mely azonban most a kiszárítás korában, elenyészett már; nagy számban költ még a «kolodjvári mocsárban» (Eszéknél), úgy 1879 óta majdnem évenként a Balaton mellékén, a fonyódi «nagy berekben» . Árvíz, nádperzselések sokszor megsemmisítik otthonukat s ekkor kénytelen-kelletlen elhuzódnak, más vidéken vetvén meg házi tűzhelyöket. Leginkább sásos, nádas, rekettyés, helylyel-közzel tisztásos, mély iszapú, terjedelmes vadmocsarakat kedvelnek. Költözködő madár s tavaszi első érkezésének országos középnapja: április 15.

A gólyatöcs

Hazája Európa délibb része, különösen a Földközi tengerrel határos s ahhoz közelebb eső országok. Észak felé csak mint ritka vendég fordul elő.

A Balaton mellékén, főleg a fonyódi lápok táján fordul elő s meglehetős rendesen költ is e vidéken.