Huszka Jenő Fonyódon

összeállította Varga István

In: Fonyód-Fürdőtelep, 2004. nyár. II. évf. 2. sz.

Huszka Jenő majd' négy évtizedig, 1907 és 1944 között a Fonyód-Bélatelepi villasoron lévő házában töltötte nyarait. Itt szerezte több híres operettjének - Lili bárónő, Mária főhadnagy - fülbemászó dallamát. Villájához közel tábla őrzi emlékét.

Második felesége, Arányi Mária Szellő szárnyán... c. regényében dolgozta fel Huszka Jenő életét. Ebben a művében igen sok említést tesz Fonyódról ill. Bélatelepről. Ezeket felhasználva idézzük meg ittlétüknek néhány pillanatát.

Huszka Jenő jogi végzettséggel az akkori Kultuszminisztériumban nyert fogalmazói állást. Itt főnöke, a Bélatelepen villatulajdonnal rendelkező Lippich Elek volt, aki megkedvelte az 1900-as évek elején már zeneszerzéssel magának nevet szerzett Huszkát. Lippich lányának, Loncinak „ártatlan szépsége azonnal megragadta” Huszkát, aki „elfogadta a család bélatelepi, nyári meghívását.” Mindez 1905-ben történt, s a székesfővárosban, illetve a balatoni nyár alatt Huszka beleszeretett hivatali elöljárójának 17 éves lányába, akit aztán – bár apósa távolságtartással kezelte a tervet – 1906. szeptember 30-án feleségül vett.

Ezt megelőzően természetesen a nyarat is együtt töltötték, „Fonyód-Bélatelephez amúgy is szerelmük szép emlékei fűzték őket: a villasor elején a domb széléről nézve a Badacsony nevetett vissza rájuk, lábuknál a Balaton susogó vize s estefelé a tücskök éledő muzsikája - talán csak a vonatok távolodó füttye emlékeztette a fiatalokat, hogy az idő siet, múlik, nem várakozik."

Házasságukból – amely nem volt felhőtlennek nevezhető - született előbb Éva, majd Lili lányuk. Kis időt Leona a gyerekekkel Albertirsán töltött távoli rokonuknál, Papp-Ragányiéknál, akiknek aztán viszonozták a vendéglátást nyáron, s meghívták őket Bélatelepre.

Jeleztük fentebb, hogy nem volt minden hiba nélkül való a házasságuk. Erre utal Huszkának egy visszaemlékezése is, amelyben a Fonyódon komponált Lili bárónő egy részleténél felidézi a pillanatot, amikor éppen azon a dallamon dolgozott és a felesége nem éppen bíztató szavait kellett hallania.

Az első világháború kitörésének évében Huszka éppen „Bélatelepen tartózkodott, amikor megjelent az utcákon az a plakát, amely az ő korosztályát is bevonulásra kötelezte. Az első vonattal felutazott Pestre”, azonban néhány nap múlva már újra szabadon mozoghatott, rendelkezési állományba helyezték, hiszen már 39 éves volt. Később a minisztériumi állása miatt mentesítették a szolgálat alól. Felesége a háború alatt a Vöröskeresztnek segített, többek között szórakoztató műsoros esteket szervezett asszonytársaival. Az egyik ilyen esten Huszka is részt vett egy megzenésített verssel. Itt ismerkedtek meg a „híres Törley-pezsgőgyár tulajdonosának feleségével, és a két asszony között hamarosan meghitt barátság fejlődött: Lonci gyakori vendége lett a budatétényi Törley kastélynak”, s nem kis irigységgel nézte a szemmel látható gazdagság nyomait. Törleyék bőviben voltak a pénznek: „az asszony egy futó ötlet nyomán megvásárolta például Bélatelepen a Huszkáék háza melletti villát, és azt a legdivatosabb iparművészekkel rendeztette be. Közben Papragányiék is kedvet kaptak a Balatonhoz, ők is ott töltötték a nyarat, és így egyre bővült a baráti társaság. Jenő és az ezredes rendszerint hét végén utazott le a hölgyekhez, és együtt is utaztak vissza.”

Kisebbik lányuk, Lili vörhenyt kapott, s míg Lonci vele maradt, addig Huszka a nagyobbik lánnyal, Évával Törleyék kastélyába költözött, így néhány hétre fejedelmi vendéglátásban volt részük. 1918 nyarát aztán már ismét Bélatelepen töltötték.

Ősszel Lonci éppen Törleyék budafoki villájában vendégeskedett, amikor kitört az októberi forradalom. A rákövetkező tavaszon „ismét fordult egyet a történelem kereke”, s a Tanácsköztársaság alatt „Jenőt ismét igazolták a minisztériumban, a Lili bárónő pedig visszakerült a műsorrendre. Az újságot egyébként Péchy Erzsi hozta meg a családnak, amely ismét Bélatelepen töltötte a nyarat."

Az 1919-es nyár végén aztán szomorú eseménysorozatnak lett akaratán kívül a tanúja, s szereplője is. A könyvben egy egész fejezet foglalkozik ezzel:

„Tószeghyék

Közeledett a „Lili bárónő” reprízének napja; Jenő is¬mét Bélatelepen tartózkodott, de Péchy Erzsinek haza kel¬lett utaznia Pestre. A zeneszerző gavallérosan vállalta, hogy elkíséri az állomásra primadonnáját, s útközben egy jól öl¬tözött, disztingvált külsejű, de szomorú szemű, halk ember köszönt rájuk.

- Ki volt ez? - kérdezte Erzsi.

- Tószeghy Freund, nagybirtokos, a híres berényi ménes tulajdonosa. Néha összejöttünk; nagyon kedves emberek, két bájos kisgyerekük is van.

A peronon ismét összetalálkoztak. Ekkor már Jenő kény¬telen volt pár szóra meg is állni Tószeghyvel, és természe¬tesen azt is megkérdezte: miképp vészelték át a számukra nyilván nem kellemes időket.

- Megbújtunk Pesten, egyik alkalmazottunknál - hang¬zott a válasz -, és csak két hete, hogy ismét leereszked¬tünk ide. De mindent rendben találtunk; én is igyekeztem becsületes lenni az embereimhez, ők is hűségesek maradtak.

Aztán megjött a vonat, az ismerősök elköszöntek egy¬mástól, a primadonna elutazott, a zeneszerző pedig haza¬ment, megebédelt, aztán lefeküdt kicsit szunyókálni.

Éva lánya ébresztette.

- Tószeghyné van itt...

- Ilyenkor?! Hőségben és ebéd után?! Mi jutott eszébe?

- Nyilván valami sürgős. Kocsival jött, és azt mondta: életbevágóan fontos, hogy beszéljen veled.

A kétségbeesett asszony azután sírva mesélte el, hogy férjét és fivérét váratlanul letartóztatták a csendőrök, ma¬gukkal vitték mindkettőjüket.

- Az egész villasoron csak magukat ismerem, Huszka! Könyörgök: jöjjön velem a csendőrségre, hátha lehet vala¬mit tenni!

Semmit sem lehetett. Annyit tudtak csak meg, hogy a le¬tartóztatás fehér tisztek parancsára történt, s a legfőbb uta¬sítást bizonyos Salm gróf adta ki.

Jenő kezében megremegett a cigaretta. A gróf hírhedt volt kegyetlenkedéseiről, és tömören „a dunántúli hóhér” névvel illették.

Az asszony döbbenten mesélte el, hogy a tisztek nemrég még náluk ebédeltek, kedélyesen el is beszélgettek velük. Nem volt mit tenni, azokat kellett a Szarvas-vendéglőben megkeresni.

De itt sem járt Jenő sok szerencsével. A tisztek azt ál¬lították, hogy mindössze holmi kihallgatásról van szó, és Tószeghyt másnapra feltétlenül hazaengedik. Nem bízott a szavukban.

- Horthy tudtommal Siófokon tartózkodik. A döntő szót csak ő mondhatja ki: azonnal el kell őt érnie.

- De hogyan?! Ma már nem indul vonat, a délutáni gyorsot egyelőre leállították.

- Akkor üljön kocsiba, úgy hajtasson át Siófokra, és hozza meg Horthy írásos parancsát: bocsássák szabadon a férjét!

A kocsis okoskodott ugyan, a lovak fáradtságára hivat¬kozott, végül mégis útnak eredt az asszonnyal. Jenő közben egy jóindulatú őr segítségével bejutott a fogdába, ahol Tó¬szeghy meg a sógora kétségbeesetten várakoztak, és azt kér¬ték: ha amúgy is mindössze egy napról van szó, legalább addig próbáljon szivart beküldeni nekik.

Eleget tett a kérésnek, de nyugtalanul hajtotta álomra a fejét. Hajnalban a szakácsné ébresztette.

- Most akasztották fel Tószeghyt meg a sógorát! Épp azokban a percekben, amikor a felesége meghozta Horthy Miklóstól a menlevelet! Az asszony az öklével verte az ud¬varra nyíló ajtót, csurgott a csuklójából a vér, de a férjén már nem tudott segíteni! S mindezt azért, mert a kocsis visszafelé is akadékoskodott, és két órával később indult Siófokról a kelleténél!

Csakhamar kiderült, hogy az akasztás előtt az egyik tiszt már amúgy is félholtra verte mindkettőjüket, s a halál szinte megváltás volt a számukra.

A nyaralóhelyen hamar elterjedt a híre, hogy Tószeghyné Huszka Jenő tanácsára fordult Horthyhoz, s a derűsen nya¬raló társaság kedve zordra fordult.

Sokan nem tudták közülük: kire mikor kerül sor, mikor jut hasonló sorsra?!”

Egyébként Péchy Erzsi a Huszkához fűződő barátság okán szerette meg Bélatelepet, s vett magának ő is villát.

Ezután Huszka elvált Leonától, aki éppen Péchy Erzsi egy premierjén ismerte meg későbbi férjét, Roszner bárót.

Arányi Mária, Huszka második felesége is kötődött Fonyódhoz, a mai Fő utcában volt neki egy kis háza, ahol első házasságából született három kislányával gyakran hónapokat töltött nyaranta.

Miután volt férje Kanadába utazott, ő felzaklatott szívvel utazott le kis családjával Fonyódra. Majd a visszaemlékezést így folytatja: „Az azzal összekapcsolt Bélatelepen lakott az akkori főpolgármester, Ripka Ferenc családja, lányuk: Marcsa jó barátnőm volt...” Ripka – mint oly sok más fonyódinak is – kapcsolatai révén újságírói állást szerzett Arányi Máriának, így el tudta tartani családját.

Későbbi férjével, Huszka Jenővel is Bélatelepen ismerkedett meg, erről így ír visszaemlékezésében:

„Még Fonyódon tartózkodtunk, amikor a bélatelepi »Sirály«-ban műsoros estet rendeztek és Marcsa engem is magával vitt oda… a műsor utolsó számaként egy közismert primadonna, Péchy Erzsi lépett fel: Longfellow egy megzenésített versét énekelte, a zeneszerző – Huszka Jenő – zongorakíséretével. Később mindketten odaültek Ripkáék asztalához, s így akarva-akaratlan összeismerkedtünk… Nagyboldogasszony napján – templomból jövet – ismét összetalálkoztunk.” A találkozás további részében Arányi Mária elmondta Huszkának egy kérdésére, hogy néha hónapokat is Fonyódon tölt a lányaival, míg Huszka arról panaszkodott, hogy ő sajnos csak heteket tud Bélatelepen tölteni. Majd így folytatta: „Ugye milyen szép itt? Ha nem fűzne annyi kellemetlen emlék ehhez a helyhez, sosem kívánkoznék máshová. Itt mintha csak nagyon boldog lehetne az ember.” Minden bizonnyal házasságának bonyodalmaira célzott a zeneszerző. Arányi Mária fonyódi boldogtalanságának sem a „gyönyörűséges Balaton” volt az oka.

Huszka aztán az ismeretséget Budapesten is ápolta. Többek között munkát szerzett neki a rádiónál, ui. mint mondta, „már Bélatelepen felfigyeltem arra, milyen kellemes a beszédhangja…”

A Hajtóvadászat c. operett bemutatóján már Arányi Mária is ott volt 1926 októberében. A közönség soraiban is voltak ismerősök, az „egyik páholyban Ripkáékat fedeztem fel, a másikban egy családot a bélatelepi előkelőségek közül…”

Amikor már házasságról is szó esett, Huszka félve jegyezte meg a köztük lévő korkülönbséget (Arányi Mária 1897-ben született), mondván első feleségét is Fonyódon ismerte meg: „Az apjának volt ott villája; azt vettem meg később, már a válásunkkor.”

A házasság 1928-ban megköttetett, s a közös otthon kialakítása is gondot jelentett.

Az anyagi biztonság megteremtése érdekében a fonyódi érdekeltségek közül is eladni szándékoztak néhányat, „Úgy számoltuk: nekem van Fonyódon egy kis házam, némi földem, Jenőnek pedig két villája is Bélatelepen…” Úgy tervezték, hogy az egyik bélatelepi villát megtartják, a többit pedig eladják.

A második világháború évei alatt is gyakran töltötték az időt Fonyódon, ahol a „szél rázza a bélatelepi tölgyek koronáját.”

A háború után Huszka ismét a Balaton mellé vágyott, de már nem Fonyódra utaztak. Életében azonban továbbra is szerepet játszott a település, hiszen a régmúlt felidézésekor megkerülhetetlen emlékek jöttek elő Bélateleppel kapcsolatban. Például az Aranyvirág operett komponálásakor – 1903-ban mutatták be! -, amely Nápolyban játszódik „a tengerélményt az jelentette, hogy leutaztam Fonyódra, kiültem a partra és hallgattam a hullámok csobogását. Hát igen, a Balaton - az volt a társszerzőm .”

Huszka Jenő, bár élete alkonyán már nem Fonyódon töltötte a nyarakat, úgymond „megcsalta” Bélatelepet, azonban legemlékezetesebb, legnagyszerűbb munkái közül jó néhányat itt szerzett, ezért méltán lehetünk büszkék az ő munkásságára és egyúttal kötelességünk az ő emlékének méltó ápolása.