Ripka Ferenc és Fonyód

- emlékezés korabeli dokumentumok segítségével -

Balatoni Kurír, 1937. aug. 4. Nagyjaink a Balaton mellett : Ripka Ferenc

"… közel három évtized óta, hogy itt nyaralok, azt tapasztalom, hogy a Balaton minden fáradtságot, idegességet eltüntet, s minden ősszel felfrissülve, regenerálódva tudtam visszamenni munkahelyemre. […]

Engem tehát a hála is itt tart, mert annyi jót kaptam ettől a hegytől! Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nem feledkeznek meg arról, akitől vagy amitől jót kaptak.[…]

Itt sem hagy nyugton a munka vágya. 22 évvel ezelőtt még nagyon el volt hanyagolva a község: az utak rosszak, nyáron porosak, télen sárosak voltak, fenn a hegyen lévő község úgyszólván hozzáférhetetlen volt. De Bethlen István és Vass József támogatásával sikerült az útkérdést megoldani, a villanyvilágítás bevezetésére is adtak kölcsönt. A hitélet igen gyenge lábon állott. A kommün után megépült 1921-22-ben a templom és a plébánia anélkül, hogy a közösségnek pénzébe került volna. Az anyagot összekoldultuk, a falubeliek csak fuvart és napszámot adtak. Így haladtunk lépésről-lépésre s mondhatom, most már az az "emberi önzés" is itt tart, hogy a végzett munka eredményében gyönyörködhetem. Az alkotó munka szeretete a legerősebb kapocs, mely az embert egy vidékhez köti."

Fonyód-Bélatelep, 1940. aug. 22. A Balaton dicsérete

„A Balaton értékét földrajzi tudósaink és jeles orvosprofesszoraink felmérték a tudomány eszközeivel. De a Balaton nemcsak nagyszerű földrajzi szépség, nemcsak jótékony gyógyító hatású terület, hanem kincse a magyar léleknek. A magyar lelkület egyik életereje.

A lelki értékek nem hatnak a felületes szemlélőre. Minél jobban el tud valaki merülni az igazi szépségben, annál gazdagabbnak látja. Így van ez a Balatonnal. Így van ez a fonyódi parton, ahol a hegyről nyíló kilátás felejthetetlenül belevésődik az ember szívébe. Kevés hely van Európában, ahol a természet szépsége olyan gyönyörűen bontakozik ki előttünk.

Van ebben a balatoni képben valami, ami életünkbe kitörölhetetlenül belekapcsolódik. Ami mindig visszatér, akármerre visz az élet. Varázslat ez, ami vissza visz gondolatban és oda hív, hogy menjünk megint, mihelyt mehetünk.

Ez a visszavágyó érzés hozza ide újra meg újra hazánk nem egy kiválóságát és azt mondják, amit egy főpapunk mondott:

- Ide kell jönnöm minden esztendőben akármilyen rövid időre, hogy innen gyönyörködhessem Isten gyönyörű alkotásában. Nem volna tökéletes az üdülésem, ha ezt meg nem tehetném…”

Balatoni Kurír, 1941. aug. 28. Ripka Ferenc 25 éve elnöke Bélatelepnek

„A fonyódi Gr. Zichy Béla-telep villatulajdonosai augusztus 17-én tartották meg 47. évi rendes közgyűlésüket. [..] A napirend tárgyalása előtt dr. Scipiades Elemér meleg szavakkal üdvözölte dr. Ripka Ferencet abból az alkalomból, hogy 25 év óta tölti be Bélatelep elnöki tisztét.

Megemlékezett arról a lelkes és önzetlen munkáról, mellyel az elnök Bélatelep fejlesztése révén a balatoni kultúrát szolgálta, s ezzel a Bélatelepet a legrendezettebb balatoni üdülőhelyek színvonalára emelte, ahol vízvezeték, villamos világítás, csónakkikötő, kitűnő sétautak, virágkultúra stb. jelzik az eredményeket. De nemcsak a fürdőtelepre, hanem Fonyód községre is kiterjedt az alkotó munkának hatása, a templom, paplak, villamos közvilágítás, a vasúthoz vezető műút és a község útvonalának makadám burkolása, mind ennek a munkának eredménye.

A közgyűlés […] jegyzőkönyvileg köszönetét fejezte ki az elnök 25 éves tevékenységéért. Dr. Ripka Ferenc megköszönve […] a közgyűlés elismerését, kijelentette, hogy sikerének forrása az az áldozatkész és szeretetteljes támogatás, amelyben őt a Bélatelep közönsége részesítette. Szívesen vállalta a munkából rá eső részt, mivel ezzel akarta viszonozni azt a sok örömet, amit neki és családjának ez a pompás üdülőhely 34 éven át nyújtott."

A fonyódi gróf Zichy Béla-telep érdekeltségének 1944. évi rendes közgyűlésén Matolcsy Sándor elnök kegyeletes szavakkal emlékezett meg a telep 1944 tavaszán elhunyt elnökéről, Ripka Ferencről, méltatván eredményekben gazdag, hervadhatatlan érdemeit, majd felkérte Sebestyén Jenőt, tartsa meg emlékbeszédét Ripka Ferencről:

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Tagtársaink és vendégeink!

Amikor Társaságunk áldott emlékezetű elnöke dr. Ripka Ferenc meghalt, közéleti jelentőségénél fogva úgy kellett rendezni a temetését Budapesten, hogy ott egy ilyen kis egyesületnek, mint a mienk, ott a búcsúztatásnál - ravatala mellett - külön hely nem juthatott.

Mi ebbe belenyugodtunk, annál is inkább, mert tudtuk, hogy kedvesebb és kegyeletesebb hely és alkalom nem lesz a róla való megemlékezésnek, mint Bélatelep és annak közgyűlése, a ragyogó nyár teljességében, ilyenkor délelőtt 11 óra körül, amikor az ő komoly, higgadt alakja majdnem minden nap meg szokott jelenni a strandon, s mialatt körülötte a nyári fürdőélet nyüzsgött és zajlott, ő végighordozta tekintetét ezen a gyönyörű helyen és átszállva a nagy vizeken a zsoltáríró szavaival élve, szemeit ő is a hegyekre emelte, mert tudta, hogy onnan jő az ő segítsége… (Zsolt. 121:1.) Idézzük fel tehát az ő emlékét, még egyszer ezen a napon és tegyük le sírjára gondolatban a megemlékezés koszorúit, itt, ahol az ő lelke is mindenkor annyira meg tudott pihenni. És megemlékezésünk alaphangját adja meg ezen a szent vasárnapon a Szentírásnak ama gondolata, amely éppen elöljáróinkkal kapcsolatban a következőkre figyelmeztet bennünket: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitöket.” (Zsid. 13:7.)

Ez a bibliai vers természetesen az anyaszentegyházban munkálkodó elöljárókra és azok munkásságának megbecsülésére vonatkozik. Mi azonban ezt a gondolatot a mi egyesületünkre vonatkoztatva úgy is értelmezhetjük, hogy emlékezzünk meg elöljáróinkról a mi Társaságunk életében is azokról, akik példaadók voltak a munkában és figyelmezvén az életük végére, kitartásukra és önfeláldozásukra kövessük őket a hűségben és a szolgálatban.

Dr. Ripka Ferenc sok más közéleti méltósága mellett e gyönyörű kis nyaralótelep elnöke is volt és ezt a tisztét nagy hűséggel majdnem 30 éven át töltötte be. Ez azt jelenti, hogy az ő kezében futott össze minden szál, ami bármilyen tekintetben is Bélatelep mint közösség életében is összefüggésben állott. Nem volt Társaságunk életének olyan részlete, amely iránt a legnagyobb érdeklődésre ne viseltetett volna… Nekem mindig imponált az, hogy közéleti pályája legnagyobb ívelése idején sem volt számára ez a munka teher és ugyanazokban az években, amikor Nagy-Budapest életének minden gondja is nyomta a vállát, egész lélekkel tudott télen és nyáron, egyforma buzgósággal időt szakítani a kis Bélatelep élete és adminisztrációja minden részletének irányítására is. Mert nagyon szerette ezt a helyet, ahol a lelke évről-évre felfrissülhetett s élete alkonyán, amikor már minden közéleti munkát letett továbbra is friss lélekkel és egész hűséggel gondolt az ő nagy nyári családjára, Bélatelepre, ahol mint pátriárka járt már itt közöttünk, mert hiszen, Isten kegyelméből rajta is beteljesedett az Írás ígérete: Nagy nemzettség atyja lett és meglátta „fiainak fiait”, sőt gyermekei gyermekeinek gyermekeit is...

De ha csak ennyit végzett volna Dr. Ripka Ferenc itt Bélatelepen, akkor róla csak mint igen ügybuzgó és hűséges lelkű elnökünkről emlékezhetnénk meg… Az ő lelke azonban mélyebben is belegyökerezett ebbe a tájba. Mert őt is megragadta a csodaszép vidék lelke és így papja és prófétája lett ennek a helynek, olyan szerelmese, aki a földgömb e csodálatos pontjának szépségeitől megittasodva, ennek a szent rajongásnak akart megnyerni mindenkit, akivel csak ezeket a helyeket végigjárhatta. És ha régi nyaralókkal találkozott, azokkal minden nap újra és újra képes volt együtt rajongani mindazokért a szépségekért, amiket Isten ezen a tájon elhintett, ha pedig olyanokat kalauzolt, akik még sohasem jártak erre, kigyúlt lélekkel magyarázta mindenkinek mindazt, amit az ő lelke itt már évtizedek óta látott és évről-évre jobban meglátott…

Dr. Ripka Ferenc tehát kultuszt csinált Bélatelepből, mert újra felismerte és évről-évre jobban felismerte azt, amit az ötven év előtti alapítók is megláttak, hogy Isten milyen egyetlenszerű, csodálatos keretet adott ennek a helynek, tudniillik Bélatelepnek és ő mint elnök mindent elkövetett, hogy ez a hely méltó is legyen ehhez a rendkívüli kerethez, amelyben mint gyöngyszem a foglalatban Isten által belé helyeztetett.

Biztos vagyok benne, de tapasztalatból is tudom, hogy dr. Ripka Ferenc is alázatos és hálatelt szívvel, állandóan mintegy papként is járt ennyi szépség közepette és ezekből a szépségekből is táplálkozott és merített erőt évről-évre az ő lelke is.

Ezt bizonyítja az az utolsó beszélgetés is, amelyet vele, egy ilyen augusztusi alkonyatkor volt alkalmam folytatni azokról a rendkívüli hatásokról, amelyeket ez a csodaszép panoráma itt napról napra és soha nem szűnő frissességgel az emberi lélekre gyakorol. Arról beszélgettünk szárnyaló lélekkel, hogy mennyire igaza van a Szentírásnak akkor, amikor azt tanítja, hogy Isten, amikor a világot teremtette, azt nem hagyta meg a maga káosz állapotában, hanem fel is díszítette. És így lett a világból a káosz helyett kozmosz. És van-e hely, ahol a Földet a maga istenileg feldíszített formájában csodálatosabban szépnek lehetne látni, mint itt, amikor a túlsó parton a magyar földnek ezt a remek darabját szemléljük?! Hiszen itt mindenki öntudatlanul jár, mert érzi, hogy a teremtés templomában jár és ezért áhítatos lélekkel nem egyszer lábujjhegyen és halkan jár! Mert nem akarja hogy megszűnjék bármilyen emberi zaj miatt is, lelkében a táj varázsa…! Mert hiszen itt mindnyájunk személyisége és élete mögött, felséges háttér gyanánt, a teremtés egyik legszebb képe áll! Megvan a keret… De vajon méltók vagyunk-e ehhez a kerethez? Tudunk-e a szentlélek által csiszolt drágakövek lenni ilyen keretekben?! Ezt érezte folyton Ripka Ferenc is…

Ennek a szent rajongásnak volt ő is egyik papja, és innen volt néha az, hogy összeütközött a „világlelkével”, amely minden nyáron be akart törni erre a kis fürdőhelyre is, hogy megölje itt az úgynevezett bélatelepi lelkületet és helyébe oda tegye az átlag fürdőhelyek elvilágiasodott szellemét és életstílusát, ahol már csak az úgynevezett nyári örömök, élvezetek, szórakozások, tehát az ember állanak a lélek érdeklődésének középpontjában s nem a természet lenyűgöző szépsége s mögötte a teremtő Isten Augustinus szerint is „örök-új szépség”, aki mindezt ily csodálatosnak megalkotta és a földet ily megrendítően szépen feldíszítette…

Ezeket a meglátásokat akarta továbbadni Ripka Ferenc a következő nemzedéknek is, amely itt nyüzsgött és zajlott körülötte, sőt minden bélatelepi fürdőzőnek is, hogy megnyíljék a szeme és lásson.

Mert a saját életéből is látta, hogy itt csak szárnyakat kaphat a lélek és a rajongás nem egyszer a hódolat, az áhítat, a szent devotió szférájába tud emelkedni.

De azt is meglátta Ripka Ferenc, hogy ezek a szépségek, amelyekkel mint valami monumentális ékszerekkel Isten a magyar föld egy gyönyörű darabját ilyen csodálatosan felékesítette, egyszersmind a fáradt, összetört és szenvedő emberi lelkek számára, ha azokat innen, erről a partról megfelelő lélekkel tudjuk látni. Így akarta a mi megboldogult kedves elnökünk Bélatelep kultuszába a szépségek által gyógyítani is a lelkeket! És az ő elnöki szolgálatának ez a legmagasabb szárnyalású ívelése a szemeink előtt! Ebben a kultuszban kell tehát találkoznunk mindnyájunknak akiket az Isten nyaranként élni és gyönyörködni enged! Hiszen elmondottam már máshelyen is nemrég - de újra megismétlem, mert ama utolsó beszélgetésünk alkalmával a megboldogultnak helyeslése közben is megemlítettem azt, amit különben minden nyáron, ha ide jövök újra és újra érzek is hálatelt szívvel - : Milyen nagy kegyelem is az, hogy a Földön élő 1800 vagy 2000 millió ember közül, Isten kegyelméből én is közötte lehetek annak a 150, vagy legfeljebb néhány száz embernek, akik a Földgömbnek az egyik leggyönyörűbb pontjában, nyaranként napról-napra gyönyörködhetnek!

Ezekre tanította meg Ripka Ferencet e tájnak csodálatos és rejtelmes lelke! És ezeket az érzéseket és gondolatokat adja ő tovább, hogy azután mi is továbbadjuk azokat az utánunk következő nemzedéknek… Az ő patriarkális alakja eltűnt szemeink elől az örökkévalóság felé vezető úton (Zsolt. 139:24.), de nekünk itt kell maradnunk, hogy tovább építsük azt, amibe az előttünk járó nemzedék is olyan nagy rajongással és áhítattal beleépítette a maga lelkét is!

Legyen áldott mindazok emlékezete, tehát dr. Ripka Ferencé is, akik e gyönyörű, csodálatos és titokzatos hely iránt érzett megszentelt szerelmükben előttünk jártak!

dr. Sebestyén Jenő