Ripka Ferenc

(Isaszeg, 1871. szept. 1. – Bp., 1944. márc. 9.)

Budapest főpolgármestere, a Bélatelepi Fürdőegyesület elnöke

Várospolitikus, polgármester. Jogi tanulmányai után újságíró. 1906-tól tagja a főváros törvényhatósági bizottságának, később a Ganz-féle villamossági tárasaság vezető főtitkára, majd a fővárosi gázművek vezérigazgató-helyettese, 1910 és 1924 között a Gázművek vezérigazgatója. Bethlen István miniszterelnök által a főváros vezetésének közvetlen kézbevételére 1924-ben szervezett Községi Polgári Párt vezetője, a katolikus társadalmi mozgalmak egyik exponense volt. 1924-től a főváros főpolgármesteri hatáskörrel felruházott kormánybiztosa, 1925-től 1932-ig főpolgármestere. Már halála előtt Fonyód község díszpolgára, ahol utcát is neveztek el róla. 1927-től a Országgyűlés Felsőházának tagja.

- Ripka Ferenc és Fonyód (emlékezés korabeli dokumentumok segítségével)

- Fővárosi Közlöny - 1944 - Ripka Ferenc

- Ripka Ferenc életrajzai az Országgyűlési Almanach köteteibe

- Balatoni Kurír - 1937 - Nagyjaink a Balaton mellett

Ripka Ferenc és Fonyód (emlékezés korabeli dokumentumok segítségével)

Balatoni Kurír, 1937. augusztus 4. Nagyjaink a Balaton mellett : Ripka Ferenc

"… közel három évtized óta, hogy itt nyaralok, azt tapasztalom, hogy a Balaton minden fáradtságot, idegességet eltüntet, s minden ősszel felfrissülve, regenerálódva tudtam visszamenni munkahelyemre. […] Engem tehát a hála is itt tart, mert annyi jót kaptam ettől a hegytől! Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nem feledkeznek meg arról, akitől vagy amitől jót kaptak.[…] Itt sem hagy nyugton a munka vágya. 22 évvel ezelőtt még nagyon el volt hanyagolva a község: az utak rosszak, nyáron porosak, télen sárosak voltak, fenn a hegyen lévő község úgyszólván hozzáférhetetlen volt. De Bethlen István és Vass József támogatásával sikerült az útkérdést megoldani, a villanyvilágítás bevezetésére is adtak kölcsönt. A hitélet igen gyenge lábon állott. A kommün után megépült 1921-22-ben a templom és a plébánia anélkül, hogy a közösségnek pénzébe került volna. Az anyagot összekoldultuk, a falubeliek csak fuvart és napszámot adtak. Így haladtunk lépésről-lépésre s mondhatom, most már az az "emberi önzés" is itt tart, hogy a végzett munka eredményében gyönyörködhetem. Az alkotó munka szeretete a legerősebb kapocs, mely az embert egy vidékhez köti."

Fonyód-Bélatelep, 1940. aug. 22. A Balaton dicsérete

"A Balaton értékét földrajzi tudósaink és jeles orvosprofesszoraink felmérték a tudomány eszközeivel. De a Balaton nemcsak nagyszerű földrajzi szépség, nemcsak jótékony gyógyító hatású terület, hanem kincse a magyar léleknek. A magyar lelkület egyik életereje. A lelki értékek nem hatnak a felületes szemlélőre. Minél jobban el tud valaki merülni az igazi szépségben, annál gazdagabbnak látja. Így van ez a Balatonnal. Így van ez a fonyódi parton, ahol a hegyről nyíló kilátás felejthetetlenül belevésődik az ember szívébe. Kevés hely van Európában, ahol a természet szépsége olyan gyönyörűen bontakozik ki előttünk. Van ebben a balatoni képben valami, ami életünkbe kitörölhetetlenül belekapcsolódik. Ami mindig visszatér, akármerre visz az élet. Varázslat ez, ami vissza visz gondolatban és oda hív, hogy menjünk megint, mihelyt mehetünk. Ez a visszavágyó érzés hozza ide újra meg újra hazánk nem egy kiválóságát és azt mondják, amit egy főpapunk mondott: - Ide kell jönnöm minden esztendőben akármilyen rövid időre, hogy innen gyönyörködhessem Isten gyönyörű alkotásában. Nem volna tökéletes az üdülésem, ha ezt meg nem tehetném…"

Balatoni Kurír, 1941. aug. 28. Ripka Ferenc 25 éve elnöke Bélatelepnek

"A fonyódi Gr. Zichy Béla-telep villatulajdonosai augusztus 17-én tartották meg 47. évi rendes közgyűlésüket. [..] A napirend tárgyalása előtt dr. Scipiades Elemér meleg szavakkal üdvözölte dr. Ripka Ferencet abból az alkalomból, hogy 25 év óta tölti be Bélatelep elnöki tisztét. Megemlékezett arról a lelkes és önzetlen munkáról, mellyel az elnök Bélatelep fejlesztése révén a balatoni kultúrát szolgálta, s ezzel a Bélatelepet a legrendezettebb balatoni üdülőhelyek színvonalára emelte, ahol vízvezeték, villamos világítás, csónakkikötő, kitűnő sétautak, virágkultúra stb. jelzik az eredményeket. De nemcsak a fürdőtelepre, hanem Fonyód községre is kiterjedt az alkotó munkának hatása, a templom, paplak, villamos közvilágítás, a vasúthoz vezető műút és a község útvonalának makadám burkolása, mind ennek a munkának eredménye. A közgyűlés […] jegyzőkönyvileg köszönetét fejezte ki az elnök 25 éves tevékenységéért. Dr. Ripka Ferenc megköszönve […] a közgyűlés elismerését, kijelentette, hogy sikerének forrása az az áldozatkész és szeretetteljes támogatás, amelyben őt a Bélatelep közönsége részesítette. Szívesen vállalta a munkából rá eső részt, mivel ezzel akarta viszonozni azt a sok örömet, amit neki és családjának ez a pompás üdülőhely 34 éven át nyújtott."

***

Fővárosi Közlöny

Budapest székesfőváros hivatalos lapja

1944. március 10. LV. évfolyam 12. szám

Ripka Ferenc dr.

1871-1944.

Ripka Ferenc dr. udvari tanácsos, felsőházi tag, nyugalmazott főpolgármester, törvényhatósági bizottsági tag, 1944. március 9-én váratlanul meghalt.

Halálával nagy és lesújtó gyász érte székesfőváros törvényhatóságát, amely élénken emlékezik Ripka Ferenc dr. kormánybiztos és ezt követően főpolgármesteri tevékenységére.

1924. augusztus 23-án nevezte ki a Kormányzó Úr Őfőméltósága Budapest székesfőváros kormánybiztosává, majd ezt követően 1925. július 21-én és 1931. január 28-án a székesfőváros főpolgármesterévé választották. Mint kormánybiztos olyan légkört teremtett, hogy az 1925. évi választás már a főváros szeretetében való versengés jegyében folyt le. Az újonnan összeült közgyűlés első idejében a még farkasszemet néző pártok között megteremtette a hasznos együttműködés előfeltételeit és elsimította a régi bizalmatlanság alapján kirobbanni készülő ellentéteket. Sokszor a személyét ért sérelmeket is elnézve, békét teremtett a kitörő szenvedélyek között és ezzel elérte azt, hogy végül nemcsak a közgyűlésnek, hanem egész Budapest polgárságának közkedvelt egyénisége lett, aki előtt most, halálakor egész Budapest polgársága megemeli kalapját.

Ripka Ferenc politikája a meleg szív politikája volt. Senkivel sem tudott haragot tartani és talán ez a lelki adottsága volt az a szerencsés közvetítő, amely hosszú esztendőkön keresztül biztosította a közgyűlés termében a békés alkotó munkát. Csodálatos jószívűsége ellenfeleit is meghódította és ritkán szívélyes egyéniségével békét és higgadtságot tudott teremteni a sokszor egymásnak rohanni kívánó szenvedélyek között. Kitűzött célja, a székesfővárosi polgárság jólétének biztosítása felé öntudatosan haladt és megértést mutatott azokkal szemben is, akik tiszta szándékait nem ismerték fel, vagy félreértették.

Az ő idejében látott napvilágot az 1930. évi XVIII. törvénycikk, az új fővárosi törvény, amely igen nagy hatalomhoz juttatta a főpolgármestert, de ő nem bízta el magát, hanem tervezett intézkedéseit mindenkor a pártok vezetőivel előzetesen megbeszélve, úgy változtatott javaslatain, hogy eredeti elgondolásait, mint az összesség kívánságait érvényesítette.

Művészettel kezelte és sohasem sértette meg az adminisztrációt, hanem azzal együtt dolgozott és elmondható, hogy az államhatalommal szemben ő volt az önkormányzat egyik legerősebb oszlopa.

Az önkormányzat védelme felfelé, az autonómia megbecsülése lefelé biztosította részére azt az előkelő helyet, amelyet Budapest székesfőváros polgárságának szívében elfoglalt.

Ripka Ferenc dr. fő célja az volt, hogy azokat a nagy szellemi és erkölcsi kincseket, amelyek Budapest székesfővárosban rejlenek, megtartsa és továbbfejlessze. Önzetlen jelleme és a polgári erényeket megtestesítő egyénisége által kiérdemelte az autonómia vezetőinek és tagjainak tiszteletét és nagyrabecsülését. Kiemelkedő munkásságának jelei főképpen szociális téren tapasztalhatók és ezért úgy ez irányú, valamint a közélet egyéb vonatkozásaiban megnyilvánult működéséért méltán nevezhető a főváros hűséges és igaz polgárának.

Dr. Ripka Ferenc 1871. szeptember 1.-én született Isaszegen. Édesatyja, Ripka Antal erdészsegéd korán árvaságra hagyta és kisfiú korában megtanulta a létért való küzdelmet. A székesfővárosba kerülvén, a budai II. kerületi Toldy Ferenc reáliskola tanulója lett, ahol szorgalmáért ösztöndíjakat kapott, mindennapi ebédjét a budai kapucinus atyák jósága biztosította és apróbb kiadásait azokból a tanítási díjakból fedezte, amelyeket diáktársai oktatásáért a szülők juttattak neki. Így élt, míg letette a Toldy Ferenc reáliskolában az érettségi vizsgát és előbb a Műegyetemre, majd a budapesti Tudományegyetem jogi karára iratkozott be. Jogász korában szorgalmas és megbecsült tagja lett a sajtónak, előbb a Fővárosi Lapoknál, utóbb a Magyar Újságnál, a Magyar Távirati Irodánál és a Hazánknál dolgozott.

23 éves korában, 1894-ben a Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. szolgálatába lépett. Itt eleinte mint levelező, majd mint titkár működött, később pedig mint cégvezető főtitkár a gyár által létesített elektromos városi világítási telepek ügyeit intézte.

A Ganz-féle vállalatnál személyesen indította meg azokat a szervező munkálatokat, amelyek nyomán egymás után vezették be a villamosvilágítást az ország számos városába.

Közben irodalmilag is működött, számos szakmunkája jelent meg, melyekre felfigyelt a közönség. Különösen az I. kerületben, a Várban ismerték és szerették. Sokat tartottak róla, mert tudták, hogy lelkes és értékes ember. Érdemei elismeréséül 1906-ban a székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagjává választották.

Amidőn a polgármester és az autonómia a közérdekű üzemek városítása érdekében a Gázműveket és az Elektromos Műveket megváltotta, akkor 1910-ben Bárczy István polgármester meglátogatta Ripka Ferenc dr.-t Ganz-gyári irodájában és a székesfőváros nevében meghívta a Székesfővárosi Gázművekhez vezérigazgató helyettesnek.

Ripka Ferenc dr. csak nehezen hagyta el a Ganz-gyárat, miután azonban a polgármester kijelentette, hogy tekintse becsületbeli kötelességének a felajánlott állás elfogadását, mert annak, aki a Gázművek községesítésének elvéért teljes odaadással harcolt, nem szabad magát kivonni a felelősség alól, a meghívást elfogadta.

Így jutott Ripka Ferenc dr. a székesfőváros szolgálatába. 1912-ben már a Gázgyár vezérigazgatójává szerződtette. Erre az időre esik ennek a legfontosabb közüzemnek hatalmas arányokban való átszervezése és kibővítése. A Gázműveket Ripka Ferenc dr. nemcsak Budapest, hanem egész Európa legmodernebb üzemévé alakította át, amely gazdaságos berendezkedése mellett jól jövedelmező vállalattá lett, egyben pedig az alkalmazottak szociális ellátása tekintetében olyan tiszteletre méltó munkát végzett, hogy mindig büszkesége volt a székesfőváros háztartásának.

A világháborút követő összeomlás és a forradalmak, amelyek Ripka Ferenc dr.-t is eltávolították helyéről – a Gázműveket súlyos pénzügyi helyzetbe sodorta. A normális viszonyok helyreálltával Ripka Ferenc dr. megújult erővel és nagy igyekezettel fogott hozzá a Gázművek rendbehozatalához és ennek a jól megalapozott üzemnek helyreállítása gyorsan és tökéletesen sikerült. 1924. augusztus végén a Kormányzó Úr Őfőméltósága Budapest székesfőváros kormánybiztosává nevezte ki Ripka Ferenc dr.-t.

A tiszta evangéliumi szeretetet hirdette első beszédében, de ugyanekkor hadat üzent a drágaságnak, a munkanélküliségnek és a nagy népbetegségnek: a tuberkulózisnak. Elsősorban a drágaság ellen indított harcot és itt rendkívüli sikereket ért el, amit a piaci árakban egy év alatt beállott számokkal jellemezhető különbség igazol a legjobban. Már az első hónapban amerikai fagyasztott húst hozott be, a burgonya árát lényegesen leszállította, hatósági alma- és tojásakciót rendezett. Kormánybiztossága idején minden igyekezetével és befolyásával a székesfővárosi tisztviselők érdekeiért harcolt és későbbi főpolgármesteri működése alatt is rengeteget tett értük.

Ugyanekkor gazdag tevékenységet fejtett ki a székesfőváros pénzügyeinek rendbehozatala körül. Nyíltan feltárta a főváros súlyos helyzetét és a reális költségvetés összeállításában személyesen működött közre. Kormánybiztosi működésének egyik fő eseménye volt, hogy a kormánynál keresztül vitte az üzemeket ellenőrző bizottság kiküldését. Ez a bizottság hónapokig tartó munkával átvizsgálta az üzemek gazdálkodását és jó tanácsokkal szolgált az üzemek jövőjére vonatkozólag.

A gazdasági szellemű alkotásokban méltán kapcsolódik az a lelkes, soha meg nem szűnő tevékenysége, amelyet a főváros idegenforgalmának fejlesztése, Budapest fürdőváros megteremtése érdekében fejtett ki.

Talán legnagyobb és legértékesebb alkotása ezen a téren a Szent István-hét, amelyet első ízben 1926-ban rendeztek meg. A Szent István-hét vallásos varázsát, nemzeti egybefogó erejét, gazdasági és politikai jelentőségét minden magyar felismerte.

A magyar főváros idegenforgalmának emelése és a nemzeti ügy szolgálata szempontjából kiemelkedő jelentőséget kell tulajdonítani Ripka Ferenc dr. néhány olyan akciójának, amelyek a magyar hazafi cselekedetei voltak. Elsősorban említendő ezek közül az elnöklete alatt működő Budai Dalárda londoni szereplése és a főpolgármesternek a magyarság nagy barátjánál: Rothemere lordnál tett látogatása.

Érdemei, munkája, törekvései, legmagasabb helyen elismerésre találtak. Őfelsége 1901-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, 1917-ben a Polgári Érdemkereszttel, 1918-ban a Koronás Arany érdemkereszttel a vitézségi érem szalagján, majd az udvari tanácsosi címmel tüntette ki. A Kormányzó Úr Őfőméltósága Magyar Érdemkeresztet adományozott neki a csillaggal és később a felsőház örökös tagjává nevezte ki. 1931-ben a bolgár király a Polgári érdemrend nagy tiszti keresztjét adományozta, majd ugyanebben az évben XI. Pius pápa, Pacelli Jenő bíboros államtitkár útján a Szent Imre ünnepségek sikeres megrendezéséért legmelegebb köszönetét fejezte ki neki.

Halála váratlan gyorsasággal következett be, szívbántalmai voltak, amelyek végeztek vele. Ritsmann Pál dr., a krisztinavárosi plébánia adminisztrátora a haldoklók szentségével erősítette meg és pápai áldásban részesítette.

Ripka Ferenc dr.-t a székesfőváros saját halottjának tekinti. Temetése 1944. márvius 11.-én, szombaton 11 órakor lesz a farkasréti temetőben.

***

Ripka Ferenc életrajzai az Országgyűlési Almanach köteteiben

Magyar Országgyűlési Almanach, 1931-1936

Ripka Ferenc dr. Budapest székesfőváros főpolgármestere. 1871-ben született Isaszegen. A középiskolát a budai II.ker. főreáliskolában, főiskolai tanulmányait pedig részben Budapesten, részben Kolozsváron végezte. Államtudományi doktori oklevele van. Magyar királyi udvari tanácsos, a Ferenc József- rend lovagja, a vitézségi érem szalagjával díszített koronás érdemkereszt, a kormányzói ismételt elismerést jelképező koronás ezüstérem, a „Pro Ecclesia et Pontifice” pápai kereszt és a bolgár polgári érdemrend tulajdonosa. Fonyód község díszpolgára. A főváros közéletében már régen vezető szerepet visz. Különösen népszerű már évtizedek óta a Krisztinavárosban, ahol elnöke a Krisztinavárosi Róm. Kat. Egyházközségnek, a Budai Társaskörnek, a 33-as Labdarúgó Klubbnak és elnöke a világhírű Budai Dalárdának, amely az ő buzgó és szeretetteljes vezetése alatt szerzett dicsőséget a magyar névnek az egész világon, legutóbb Londonban, ahol magyar dallal győzte meg angol hallgatóságát a magyar kultúra magas színvonaláról. Elnöke a Klotild Szeretetház Egyesületnek és a fonyódi Gróf Zichy Béla-telepnek, amelyet ő virágoztatott fel nagyszerű fürdőteleppé. Számos közérdekű intézménynek díszelnöke, tiszteletbeli és alapító tagja. Közéleti szereplésének kezdete arra az időre esik, amidőn a magyarországi városok, a németek példáját követve, nagyarányú mozgalmat indítottak a monopolisztikus jellegű közüzemek községesítése érdekében. Ripka Ferenc akkor a Ganz villamossági társaság cégvezető főtitkára volt, és mint ilyen vett részt a legtöbb magyarországi világító üzem megszervezésében s gyakorlati tapasztalatait a székesfőváros törvényhatóságában, mint bizottsági tag értékesítette. E téren közismertté vált szakavatottsága alapján meghívást kapott Budapest székesfővárosi tanácsától, mely rábízta a városi kezelésbe vett gázművek vezérigazgatóhelyettesi, majd pedig vezérigazgatói állását. Ebben a minőségében építette a főváros óbudai gázgyárát, amely nemcsak szakszerű berendezéseivel, hanem népjóléti intézményeivel is a legnagyobb elismerést biztosította részére. Tevékeny része volt a székesfővárosi elektromos áramszolgáltatási üzemek megváltásában is és más fővárosi üzemek fejlesztésében. Mint buzgó katolikus részt vett egyháza társadalmi gyűjtés útján ő építette például a fonyódi katolikus templomot és plébániát. Élénk részt vett a Szent István Társulat igazgató-választmányában és jórészben neki köszönhető a Krisztinaváros hitbuzgalmi fellendülése. Mint politikus mindig nemzeti alapon állott és keresztény szellemben a társadalmi béke, a felekezeti türelmesség híve volt. Ezért is vállalta 1925. július 11-én Budapest székesfőváros főpolgármesterségét, hogy megbékítse az egymással ellenségesen szembenálló pártokat. 1926-ban ugyan a polgármesterválasztásnál kisebbségben maradt, pártja, az egységes polgári községi párt azonban nagyon megerősödött és nemcsak a fővárosi politika, hanem az országos politika egyik jelentős oszlopává is lett. Főpolgármestersége alatt a főváros háború utáni súlyos viszonyok ellenére is becsületes fejlődésnek indult. A főváros szeretetétől eltelt lelke, erős szociális érzéke mindig megtalálta a helyes utat a pártok harcai között is. A főváros lakosságának bizalma és szeretete kíséri működését. Az új fővárosi törvényben ráruházott nagy hatalommal mindig a főváros javára élt. Ripka igen érdemes irodalmi munkásságot fejtett ki; legjelentősebb művei a „Mechwart-album”, „Gödöllő, a királyi család otthona”, „Erzsébet királyné Gödöllőn”, „A városi közüzemek és azok szervezete”, „Bécs és Berlin világítási közüzemei” és „Budapest elektromos telepe”. Számos előadást is tartott közgazdasági és városgazdasági kérdésekről és számos közleménye jelent meg ezekről a kérdésekről különböző lapokban és folyóiratokban. 1927 óta tagja a felsőháznak.

Magyar Országgyűlési Almanach, 1939-1944

Dr. Ripka Ferenc1871-ben született Isaszegen. Római katolikus, nős, Budapest nyugalmazott főpolgármestere. Középiskoláit Budapesten, az egyetem jogi karát részben ugyanitt, részben Kolozsvárott végezte. Tanulmányútjai során megfordult Nyugateurópa minden államában és a Balkánon. Főként a világítási telepeket és az üzemüket ellátó forrásokat tanulmányozta és mint a Ganz-féle villamossági társaság főtitkára résztvett a legtöbb magyar világítóüzem megszervezésében. Gyakorlati tapasztalatait a főváros törvényhatóságában is érvényesítette. Mint közismert szakembert hívta meg a főváros tanácsa a városi kezelésbe vett gázművek vezérigazgatóhelyettesi állásába, később pedig a vezérigazgatói székbe. Nevéhez fűződik az óbudai gázgyár építése, amely mind szakszerű berendezésével, mind népjóléti intézményével a legnagyobb elismerést keltette. Nagy része volt a székesfővárosi elektromos áramszolgáltató üzem megváltásában, általában a fővárosi üzemek fejlesztésében is. Mint törvényhatósági bizottsági tag már régóta tekintélyes szerepet tölt be a főváros közéletében, 1925 júliusában Budapest székesfőváros főpolgármestere lett, és az új fővárosi törvényben ráruházott nagy hatalommal mindig a főváros javára élt. 1926-ban kisebbségben maradt a polgármesterválasztásnál, pártja, a Községi Polgári Párt azonban megerősödött, és a fővárosi politika egyik irányítója lett. Budapest idegenforgalmának emelésében és a Balaton-kultusz fejlesztésében nagy érdemeket szerzett. Megteremtette a Szent-István hét nagy vonzóerejű ünnepsorozatát. A katolikus társadalmi mozgalmaknak is tevékeny részese. 1932-ben vonult nyugalomba. A Nyomorék Gyermekek Országos Otthonának díszelnöke, a Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete vezérlőtanácsának tagja, a Baross-Szövetség Hazai Iparpártoló Propaganda Nagy Bizottságának díszelnöke. Érdemei irodalmi munkásságra tekint vissza. Jelentősebb művei: Mechwart-Album, Gödöllő, a királyi család otthona; Erzsébet királyné Gödöllőn; A városi közüzemek és azok szervezete; Bécs és Berlin világítási közüzemei; Budapest elektromos telepe. Közgazdasági és városgazdasági kérdésekről sok előadást tartott. Udvari tanácsos, a Ferenc József -rend lovagja. Tulajdonosa a Magyar Érdemrend középkeresztjének a csilaggal, és még sok más kitüntetésnek. Fonyód díszpolgára. A felsőháznak megalakulásától kezdve tagja.

***

Balatoni Kurír, 1937. augusztus 4.

Nagyjaink a Balaton mellett: Dr. Ripka Ferenc

Az éjjel esett, reggelre azonban kiderült, a Fonyód-Bélatelepi várhegy erdős lankái csak úgy ontják magukból az ózonos levegőt és gerlicék bugása kísér, amint Kupa vezér egykori várának menedékes oldalán haladok felfelé. Néhány kanyarulat sakkor látom, mennyire helyénvaló volt ama gondoskodás, mellyel a Márffy-tér széleit padokkal rakták tele, mert bizony még a legedzettebb „balatoninak” is le kell ülnie a csodálkozástól, mikor a platóról hirtelen megpillantja az alatta szétterülő panorámát. Valóban a Balatonvidék egyik legcsodálatosabb kilátása tárul szemeink elé! Mélyen alattunk a víz szélén mint játék mozdony füstölög a gyorsvonat, a horizonton pedig a maga végeláthatatlan tágasságával terül el előttünk Keszthelytől Tihanyig a valószínűtlen zöldeskék fényben ragyogó víztükör, melyen fehér papírszeletkék gyanánt úsznak a friss szélben dagadó vitorlák. Éppen szemközt a testes Badacsony könyököl bele a tóba, tőle jobbra és balra kíváncsi bakfisokként nyújtják ki karcsú nyakukat Tóti és Gulács, a háttérben Csobánc és Szigliget roskadozik a tetejükön ülő várromok szürke kőtömegei alatt, a távolban pedig a Halápi hegy koporsóalakja emlékezteti a szemlélőt az elmúlásra... Előttünk azonban ízlésesen elrendezett virágrondók és gruppok teszik elevenebbé a képet, dr. Szaplonczay Manó, a nagyérdemű első somogyi tisztiorvos bronzarcképe virágkeret közepéből néz szembe a vakító napfénnyel, hátunk mögött pedig előkelően csöndes villák sorakoznak némán a reggeli ébredezésben nyújtózkodó fehér kerítések mögött, a gróf Zichy Béla egykori földesúr által alapított telepen.

A Ripka villát (ma Bartók B. u. 32.) arról a festett Madonna képről lehet megismerni, mely a bejárattól nem messze egy hatalmas fa törzsén ékeskedik, egyébként kapuja tárva-nyitva van, amit mindjárt a gazdára jellemző vonásként veszünk tudomásul. Mert csakugyan, mikor az üveges terasz alá érünk, már ott találunk néhány embert, akik - mint telefondróton a fecskék - a fehér padon egymás mellett ülve várják, hogy „a Méltóságos Úr” lejöjjön. Könnyen kitalálhatjuk, hogy ügyes-bajos dolgaikon eligazodni nem tudó falubeliek ezek, akik nem veszik tekintetbe azt, hogy a villa ura pihenni akar itt, hanem utána hordják ide is tanácsot, segítséget váró gondjaikat. És e reményükben nem is csalatkoznak. Amint Ripka Ferenc robusztus, erőtől duzzadó alakja a lépcsőn megjelenik, haptákba vágja magát a kis csoport s egyik mindjárt elő is áll a kérelemmel: hosszadalmas, a lényeget egyáltalán nem érintő bőbeszédűséggel adja elő, hogy fia el szeretne Pesten helyezkedni, mint tanonc, de nem tud lakatosmestert találni, akinél elhelyezkedhetne. Budapest egykori főpolgármestere végtelen türelemmel hallgatja végig a fiáért aggódó apa lamentálását, egy szóval sem szakítja meg a panaszos szóáradatot, csak mikor már végeszakad, adja meg a rutinos audiencia adó bölcsességével az ügyet mindjárt a helyes vágányba terelő tanácsát, melyre bizonyára élete végéig hálásan fog visszagondolni a kveruláns... Végre kifogynak a várakozók és szíves szóval tessékel beljebb, illetve a tágas hallba, melyről talán még szebb a kilátás, mint az alsó teraszról. Itt az ember figyelmét mindjárt felkelti az a közel 1 1/2 méter átmérőjű, korona lakú remekbe faragott facsillár, melyen a magyar motívumú virágok egész erdeje ékeskedik. Körül a székeken pedig mindenütt leterített buzsáki varrottas és faragott kulacs árulja el, mennyire pártolja a ház ura a magyar népművészetet. De a szomszéd szoba csillárja sem mindennapi: ott meg egy hatalmas aratókoszorú csüng alá piros és kék mezei virágoktól tarkítottan a kalászok között. Az onnan nyíló úriszoba is nevezetes: egy alkalommal minisztertanácsra gyűltek benne össze Bethlen István gróf elnöklete alatt Vass József, Rakovszky Iván, sőt Vass József több nyarat is itt töltött a villában, egy részére berendezett külön, egyszerű kis szobában, melyet még ma is az elhunyt miniszter arcképe díszít. Előadom, hogy jövetelem célja, interjúsorozatot készíteni arról, hogy hazánk vezérférfiait mi indította arra, hogy pihenő idejüket a Balaton mellett töltsék és itt szerezzenek ingatlant állandó nyári tartózkodási helyül, mikor pedig módjukban volna évente a legdivatosabb külföldi fürdőhelyeket is felkeresni? Közben behozza a tízórait a Nagyapának egy bájos, sudárnövésű leányunoka s a jóízű villásreggelizés közben kapom a megszívlelendő választ: „Egyrészt fontos szempont, hogy a pénzt tartsuk itthon, azután meg a közel három évtized óta, hogy itt nyaralok, azt tapasztalom, hogy a Balaton minden fáradtságot, idegességet eltüntet s minden ősszel felfrissülve, regenerálódva tudtam visszatérni munkahelyemre. Azután meg egyik leánygyermekem, akit sírva nevelt az édesanyja, mert oly gyenge gyerek volt, hogy nem hitt a megmaradásában, itt annyira kifejlődött, hogy bárki is megirigyelhetné és 3 egészséges gyermek édesanyjává lehetett. Engem tehát a hála is itt tart, mert annyi jót kaptam ettől a hegytől! Én azok közé az emberek közé tartozom, akik nem feledkeznek meg arról, akitől vagy amitől jót kaptak. Ez ugyan ma nem divat, de én büszke vagyok erre és politikámba is mindig ez elv mellett fogok kitartani...” Elértem, hogy mire céloz és szóvá teszem a fürdőtelep elnökeként annak fejlesztése körül szerzett el nem múló érdemeit, melyeknek csak szerény jutalma, hogy annak legszebb útját róla nevezték el. „Bizony, itt sem hagy nyugton a munka vágya. 22 évvel ezelőtt, még nagyon el volt hanyagolva a község; az utak rosszak, nyáron porosak, télen sárosak voltak, fenn a hegyen levő község úgyszólván hozzáférhetetlen volt. De Bethlen István és Vass József támogatásával sikerült az útkérdést megoldani, a villanyvilágítás bevezetésére is adtak kölcsönt. A hitélet igen gyenge lábon állott. A kommün után megépült 1921-22-ben a templom és a plébánia anélkül, hogy ez a közösségnek pénzébe került volna. Az anyagot összekoldultuk, a falubeliek csak fuvart és napszámot adtak. Így haladtunk lépésről-lépésre s mondhatom, most már az az „emberi önzés” is itt tart, hogy a végzett munka eredményében gyönyörködhetem. Az alkotó munka szeretete a legerősebb kapocs, mely az embert egy vidékhez köti. De még mindig igen sok a teendő, kedvező jelenség azonban, hogy a telep válogatott közönsége megértő és harmonikus összefogással támogat minden szép gondolatot, hogy megvalósítható legyen. Megoldatlan kérdés volt eddig, mi történjék a Várhegy tetejével, ahonnan a legelragadóbb a kilátás úgy a Balaton, mint a déli Somogy vidék felé. Valaha itt Kupa vezér vára állott, igen sok faragott kő és a ma is jól látható sáncárok mutatja azt, hogy itt volt a pogányság utolsó menedéke. Innen indult Kupa Veszprém vára ellen, hogy ott Szent István király hadait megtámadja. A jövő Szent István évvel kapcsolatban olyan koronát akarunk helyezni e Várhegy homlokára, hogy az mint idegenforgalmi attrakció is párját ritkítsa a Balatonvidéken. Tervet dolgoztattam ki egy Szent István apostoli kettős kereszt felállítására, mely a hármas címerhalom fölött kb. 18 m magasan emelkedjék, előtte oltárral, melynél minden Szt. István napon főpapi mise mondatnék. Ünnepélyes alkalmakkor a keresztet reflektorok világítanák meg, melynek fénye az egész Balatonon látszanék. Az egész emlékmű vörösberényi kőből és bazaltból készülne s mintegy 15 000 P-be kerülne. Ezzel az emlékművel is hangsúlyozni akarom, hogy a telep céljához tartozik a nemzeti és keresztény szellem fenntartása. Éppen ezért itt nem tűrjük a szemérmetlenségnek orgiáit és nálunk fürödni csak teljes fürdőruhában lehet. A tisztes polgári erkölcsöt a fürdőhelyen is meg kell tartani s azt nem vetheti le a ruházattal együtt az, aki a Balatonba megy fürdeni. Aki idejön, az szokja meg, hogy az emberek itt is tisztességes polgári erkölcsben élnek. Éppen emiatt nagyon meg is válogatjuk azt, akit ide befogadunk.” Lassan megindulunk lefelé a kert üde pázsitján, melynek zöldjét a ritka cyklamenbokrok tarkítják; az igézetes panoráma ismét varázslatos körébe von: „Igen, nemrég volt itt a svájci orvosegyesület elnöke. Azt mondta: én svájci ember vagyok, a természet szépsége nem meglepő nekem, de ilyet még hazámban sem lehet látni. Ha lett volna részére megfelelő lakás, a windsori herceg is ide jött volna.” Jövőre tehát állani fog a Várhegyen Szent István keresztje s védőn fogja kiterjeszteni árnyékát Bélatelep hitélete fölé. Világi ügyekben azonban itt áll Ripka Ferenc és gondosan ügyel az ő szívéhez nőtt gyönyörű otthonára. Adja az Ég, hogy ezt még minél hosszabb ideig tehesse, friss munkakedvvel és még frissebb Balatonadta egészséggel! Dr. Margittay Rikárd