técsői

Móricz Béla

(1905-1979)

Mezei István cikke a Fonyódi Kurír 2003. februári számában:

Tudás, szívós szorgalom, elhívatottság és becsület

(Posztumusz portré Móricz Béláról, Fonyód egykori helytörténészéről)

Csak tiszta forrásból, csak tiszta szívvel...!

Már huszonnégy éve nincs közöttünk. Nem hallhatjuk hangját, nem láthatjuk őt, csak könyveit, helytörténeti monográfiáit, leírásait, javaslatadó és kérelmező cikkeit, melyek a korabeli hatalmasokat akarták jobb belátásra bírni, hozzátartozói leveleit, tisztelői méltatásait, melyek ránk maradtak és örök emberi példáját, mely a jó akarásról, reménységről, tisztességről, szakmai hozzáértésről és a hitről tanúskodik. Töredékeken keresztül kell a krónikásnak a krónikásról egy egész emberi élet folyamát bemutatni, persze a teljesség igénye nélkül. Népe földbesüllyedt és okiratok tengerébe eltemetett gyökereit kereste, miközben az utókor számára Ő is nélkülözhetetlen forrássá vált. Méltatlan élet volt az övé, akár csak a többi Móricz Béláéké. Hiába beszélt ő három nyelvet, hiába voltak a diplomái, hiába volt tiszta az erkölcsi bizonyítványa. Hiába, mert dolgoznia kellett, mint favágó, olajkutató, baromfioltó, raktáros..., csak azért, hogy el tudja tartani a feleségét és három lányát, és mindemellett kutathasson, dolgozhasson a tudománynak és elhivatottságának éljen. Működött a B-lista, talán még működik ma is. Nehéz és egyben felemelő dolog róla, helytörténész tudósról írni. Nehéz, mert rideg és vad kor vette körül és kiszolgáltatottság, melyen még tehetsége ereje sem bírt áttörni és felemelő is, mert egy olyan emberi példával találkozunk, mely ritka és melyet nehéz definiálni, és amelynek talán legfőbb mozgató ereje a mindhalálig ható tenni akarás és a hit. Pár szakemberen kívül talán már csak nyolcvanhét éves felesége emlékszik rá mély depressziójából és három lánya, valamint a rokonság. Úgy érzem számunkra is kötelesség az emlékezés e gyanús egzisztenciákat felvonultató korunkban, még ha díszpolgári címre, vagy utca és háznévre nem is méltatta eddig itt, Fonyódon az utókor, hiába is történtek próbálkozások mindeddig erre.

Móricz Béla az újvidéki Zomborban 1905. február 27-én született. Iskoláit Kőszegen, majd Budapesten végezte. Az ifjú diákot apja kénytelen volt katonai pályára adni két fiútestvérével együtt, mert vagyontalan volt. Az apa nagy lokálpatrióta lévén tetemesen hozzájárult a fonyódi református templom építéséhez, mivel már akkor is volt itt a családnak egy villája. Édesapjának, técsői vitéz Móricz Kálmánnak (cs. és kir. kamarás, ezredes) villája mind  a mai napig áll az Egészségügyi Kht. mellett (Szent István u. 25.), nyaraikat rendszeresen itt töltötték, sőt, sokszor egész éven át itt voltak. Móricz Béla harminc évig viselte magán a mundért, vezérkari alezredesként kétszer megjárta a Don-kanyart, mint haditudósító, de mindvégig hódolt szenvedélyének és közben család- és helytörténettel is foglalkozott. A háborút követően hosszú mellőztetés után a Siotour igazgatójának, Fodor Jánosnak a jóindulatából egy idegenforgalmi előadói állást kapott és ez lehetővé tette számára Balaton parti települések történetének és jelenének feldolgozását. A Somogyi Séták tizenhárom kötetéből nyolcat ő írt és szerkesztett. De emellett írt egy munkát Fonyódról, majd az Őszi-téli Balatonról, Fonyód és környékéről, aztán egyet a Csillagvárról, valamint Kunffy Lajos Balatonkeresztúron és Szemes - Lelle - Boglár címmel. Tagja volt ezekben az években a TIT történelmi szakosztályának és természetjáró szövetségének, a BIB művészeti bizottságának és a Kaposvárott megalakult Somogy megyei írócsoportjának. Számtalan cikket és tanulmányt írt, kutatott az Országos Levéltárban, a Széchényi Könyvtárban, a Kaposvári Levéltárban, a Hadtörténeti Intézetben, temetőkben, anyakönyvi hivatalokban, plébániákon, parókiákon. Ő bukkant rá a Csillagvár hiteles történetére és szorgalmas, két évig tartó munkával feldolgozta azt. Ő hozta nyilvánosságra a fonyódi vár védőinek névsorát, melyet a Bécsi Hadtörténeti Levéltár küldött meg számára. Ismeretterjesztő előadásokat tartott, melyeknek színvonala Cholnoky Jenő előadásainak nívójával vetekedett. Személyesen szállította helyére József Attila, Huszka Jenő és Pálóczi Horváth Ádám emléktábláit. Dalt írt Fonyódról, melyet Dióshegyi Ernő zenésített meg a Várhegyi Kilátó átadása alkalmából. Születésnapi köszöntőt szervezett meg Bacsák György és Kunffy Lajos évfordulójára. A fácánosi palánkvár feltárásában, a Présház restaurálásában, a fonyódi ásványvíz felkutatásában és táskai melegvíz népszerűsítésében kulcsszerepet játszott. Volt olyan nap, hogy tizenhat-húsz kilométert is legyalogolt ezekben az aktív években. Mindehhez persze pénz, támogatás, meggyőzés kellett, hogy támogassák a helyi kultúrát az éppen akkori illetékesek. Mindezen aktív és önfeláldozó munkát mostoha körülmények kísérték. Míg ő gépelte cikkeit, tudományos munkáit, addig felesége mellette a konyhában a helyi kisipari szövetkezetnek fonta vesszőből a rekeszeket, mivel csak egy szobájuk volt a villában az övék, abban meg a kislányok laktak. Az asztal alatt tyúk kotkodácsolt, csipogó csirkéit terelgetve, mert az élelem is kellett az Erzsébetnek, a Katinak, meg az Áginak, nemcsak a tudomány. Ennek a „vidám” és „bőséges” életnek azonban 1961-ben vége szakadt. Úgy alakult a politikai konstelláció, hogy Móricz Bélára nem volt tovább szükség, bármit is tett eddig. Bele is betegedett, hogy miért, nem kell találgatni. Majd egy rövid ideig tartó megalázó munka után nyugdíjazták. De utána sem hagyta abba a munkát, az írás volt az élete értelme - vannak ilyenek, bármilyen furcsának is tűnik ma ez. Szűkös nyugdíját latin fordításból egészítette ki és befejezte a Régi Balaton története, Szeghalom története (Nadányi család története) és Marcali múltja című monográfiáját. E két utóbbi írása műfajának kimagasló csúcsai közé tartoznak. Kedvenc témája volt az l848-as szabadsághős, Noszlopy Gáspár. Az ő tanulmánya alapján filmesítette meg Rényi Tamás és Zimre Péter a bátor hazafi személyét. A család szorongatott anyagi helyzete miatt 5000, azaz ötezer forintért kénytelen volt a családfő kéziratállományától és hagyatékától megválni, mely anyag most az Országos Levéltárban, a Hadtörténeti Intézetben és a Megyei Levéltárban található. Az 1985-ben megjelent Fonyód történetében is 19-szer hivatkoznak rá, Hóvári János, dr. Magyar Kálmán, Komjáthy Miklós, dr. Gál József történészek, Reöthy Ferenc és László István helytörténészek melegen méltatják szakmai és emberi nagyságát, ki még az írott betű tekintélyét sem tisztelte a történelmi tényekkel szemben és korrigált, javított, ahol kellett. Ő még hitt a tények erejében. Igaz a mondás „Senki sem lehet próféta a saját hazájában” - így ő sem lehetet az a saját községében. Az itteni közművelődés és közoktatás vajmi keveset tud és oktat róla és arról, amit tett. Lehet akár nevéről elnevezett utca, vagy ház, tér, akár intézmény, díszpolgári, vagy akármilyen cím, a legfontosabb az, hogy tudjuk azt, hogy, ki volt ő és tanuljunk tőle és róla, míg nem késő. Egy idézet tőle. „Nem akarom a világért sem lebecsülni a lírikusokat, magam is jelentettem meg néhány verset a fővárosi szépirodalmi lapokban. De a versek csak egy hangulatot adnak vissza, és utánuk nem marad semmi, csak percnyi élvezet és semmi hasznos és tanulságos. Ha tehát Somogy megye csapongó rímeit rakosgató írói kaphattak nyilvánosságot, úgy meg kell nyíljon a kapu a reális tudományok művelői előtt is. Évszázadok óta tartunk fenn levéltárakat, melyekben több százezerre megy a megyénket érintő oklevelek ismeretlenségben meghúzódó száma. Zászlónkra kell írni a jelszót: „Használjuk fel őket!”

Egy vers Móricz Bélától

Fonyód

Nemrég puszta volt.

Lakatlan vad vidék.

Amerre látsz, körötte víz, fölötte ég.

Berkén-bozótján földesúr gulyája járt

S a dombon cserfaerdő zárta a határt.

Robotra ment, baromhajtásra még a nép

S halászni, mert vízben állt a rét.

Utóbb, - pár évtizeddel negyvennyolc előtt,

Kihasználva az épp még ingyenes erőt,

-A tóti Úr s helyben birtokos rokon,

Irtást rendelt el a déli dombokon.

És mert az Úr dézsmáért telket is adott,

A környék éhes népe földet forgatott.

Míg szája némán mormolt átkot és Szent igét

Szorgosan szúrt le sorba vesszőt, venyigét.

Mert most a vágy vitte, hogy neki is legyen,

Szép termő szőlő lett az elvadult hegyen.

Azóta százszor érlelt szőlőt már a nyár,

S a harc a Berki birtokért is eldőlt már

Ma gazdaság van ott, hol egykor sás virut

Bozótja pusztult bár, de Fonyód felvirult.

***

Móricz Béla munkái Fonyódról

(Lelőhely: Fonyódi Kulturális Intézmények Könyvtár Helytörténeti Gyűjtemény):

- Fonyód : Településmonográfia / Móricz Béla. - Fonyód, 1956. - Gépirat.

- Fonyód / Móricz Béla. - Somogyi séták, 3. - Siófok, 1956. 99 p.

- Fonyód és környéke / Móricz Béla. - Budapest: Panoráma, 1958. 46 p.

- Fonyód és környéke / Móricz Béla. - Somogyi séták, 13.; 2., átdolg. kiad. - Siófok, 1962. 103 p. - Fonyód és környéke / Móricz Béla. - Panoráma Balatoni sorozat, 4. - Bp., 1970. 56 p.

- A Fonyód - Szigligeti rév. = Régi balatoni révek / Móricz Béla. - gépelt anyag. kézirat. 1965. p. 49-73., 121-124. Keszthely, Helikon Könyvtár. Balatonica gyűjtemény Bal. 16.)

Móricz Béla életéről:

- Móricz Béla élete és munkássága / Reöthy Ferenc. = Somogyi Honismereti Híradó. 1981,2. p. 114-117.